„Ha ösvényt kell vágni, küldj egy rangert; ha az állatok botladoznak a hóban, küldj egy rangert; ha egy medve van a hotelben, küldj egy rangert; ha tűz fenyegeti az erdőt, küldj a rangert; és ha valakinek szüksége van mentésre, küldj egy rangert.” (Steven T. Mather, az U.S. National Park Service első igazgatója - 1916)

Ranger, Gozdar, Conservator, Roje, Gajowy, Natur und Landschaftspfleger, Lisnyk, Guadras e Vigilantes, Warden, Garde Moniteur, Naturoppsyn, Betreuer, Guardioparco, Naturwejleder, Guardaparque, Field Ranger, Naturwatcht, Neach Curaim na Duthcha, Nature Conservator, Game Ranger, Ceiwad, Boswachter, Miskinika - valamennyi szó a világ számos nyelvén egyet jelent. Azt a személyt, aki a védett természeti területek és értékek őrzésével, megóvásával van megbízva. Magyarul a természetvédelmi őrt.

A rangerek sokrétű feladatot látnak el a védett területeken, annak jellegétől, nagyságától, látogatottságától függően. Őrzik, védik a területet, részt vesznek a kutatásokban, vezetik a látogatókat, vannak akik terepi tűzoltók, vagy kutató-mentő feladatokat végeznek. Manapság a ranger a kulcsereje az értékek megőrzésének, feladata a világ védett területeinek védelme. Legyen az rendészeti, hatósági feladat, környezeti nevelés, közösségi kapcsolatok építése, tűzoltás, kutatás és mentés, és sok más egyéb út a védett terültekért és azok látogatóiért. Ez a feladat természetesen országonként változó.



Kik voltak az első rangerek, akik valamilyen természetvédelmi feladatot láttak el?

Az angol „ranger” szó a XIV. századi Angliából ered. Azokat az embereket nevezték így, akiknek a feladata volt a királyi erdők megőrzése az orvvadászoktól és a fatolvajoktól. A következő fontos dátum egy igen nagy ugrás után 1872, amikor is az Amerikai Egyesül Államokban kijelölésre került a világ első állami alapítású nemzeti parkja, a Yellowstone Nemzeti Park. Itt alkalmaztak először olyan embereket, akiknek feladata kifejezetten az ott található természetvédelmi értékek védelme volt. Az első rangerek, a Yellowstone értékeit kezdetekben őrző katonák, a First United States Cavalry (Egyesült Államok Hadseregének lovasságának) tagjai voltak, akiket a park területén fosztogató vadorzók és szuvenírvadászok megfékezésére kértek segítségül, és végezték a Yellowstone őrzését több mint 30 éven keresztül. Ennek a múltnak az emlékét őrzi a U.S.A. National Park Service rangereinek jellegzetes kalapja.

A 20. században aztán egyre több helyen, valamennyi kontinensen alakultak nemzeti parkok, védett területek, és szinte mindenhol alkalmaztak az ottani értékek védelme érdekében őröket, rangereket.
 

 

 

Magyarország ranger-történelme

Vönöczky Schenk Jakab ornitológus egy 1918-ban megjelent dolgozatában arra hívta fel a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a nagykócsag a kipusztulás szélére jutott. Egyedül a kis-balatoni fészkelő telepe nyújt némi esélyt a megmentésre, tehát azt a helyet feltétlenül meg kell védeni.

Német nyelvű publikációi hatására először külföldről, Hollandiából érkezett anyagi segítség, kifejezetten a Kis-Balaton kócsagtelepének a megóvására, majd, az angol és a hazai ornitológusok és egyéb adakozók jóvoltából fogadták fel a Kis-Balatonra hazánk első fizetett, függetlenített természetvédelmi őrét, id. Gulyás József kócsagőrt (jobbra látható a fényképen, munka közben). Ő, vörsi halászgazda lévén, igen jól ismerte területét. E mentőakciónak és az őrzésnek köszönhetjük, hogy a Kis-Balatonon nem pusztultak ki a magyar természetvédelem címermadarai.

A támogatásokból, melyekhez a hazai propaganda hatására aztán magyar adományok - többek között a kormányzóé, Horthy Miklósé is - érkeztek, 1922-től 20 éven keresztül alkalmaztak állandó kócsagőrt a Kis-Balatonon.

A kócsagőr munkájának a megkezdésétől számítjuk a hazai gyakorlati természetvédelem kezdetét.

A második államilag őrzött madármenhely a pest megyei Ürbő puszta, régtől fogva híres vízimadár fészkelő hely, amelyről már Bél Mátyás hírneves tudósunk azt írta az 1740-es években, hogy „…miriádszámra megy az a vízimadártojás, melyet innen a 40 napos bőjt idején Budára hoznak.” 1941-től a Bátorligeti nyírláp őrzése egy községi esküdt feladata volt. Ezt a személyt, akit „nyírlápőr”-nek neveztek tekinthetjük hazánk harmadik természetvédelmi őrének.

Az 1945. után létrehozott természetvédelmi területek kezelői a területileg illetékes erdőgazdaságok a vad védelme érdekében vadőröket alkalmaztak. Viszont a védett természeti értékek védelme érdekében szintén alkalmaztak vadőröket, akiknek a fizetését az Országos Természetvédelmi Tanács biztosította, úgy hogy az összeget befizette az erdőgazdaság pénztárába. Így lehetett az, hogy egy adott területen dolgozhatott egy klasszikus értelemben vett vadőr és egy másik, aki az egyéb zoológiai és botanikai értékek védelmével, őrzésével volt megbízva. Az 1950-es évektől kezdődően már ezeket a vadőröket természetvédelmi őrnek hívták.